Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A legnagyobb tisztelettel kérek mindenkit arra, hogy ne tekintse senki az egri felnőtt férfi vízilabdázókat sem hibásnak, sem „leprásnak”.
„A legnagyobb tisztelettel kérek mindenkit arra, hogy ne tekintse senki az egri felnőtt férfi vízilabdázókat sem hibásnak, sem »leprásnak«. Nem azért hoztam nehéz döntéseket mert a vízilabdázóink fertőzöttek lennének, hanem azért, hogy minden lehetséges kockázatot minimalizáljunk.
Pólósaink csak azt tették, ami a dolguk: utaztak, küzdöttek. Ugyanúgy annak a szerencsétlen véletlennek köszönhetik most a sok negatív stigmát (reméljük teljesen alaptalanul), ahogyan sok ezer ember szerte a világban, ahol felütötte fejét a vírus. Külön kérek mindenkit, hogy legyenek tekintettel a női csapatra, az utánpótlásban sportoló gyerekekre, mert ők tényleg ártatlanok mindenben, nem csak hogy nem jártak fertőzött területen, de a felnőtt férfi csapattal sem érintkeztek.
Nagyon nagy türelem és megértés szükségeltetik mindannyiunktól, de hiszem, hogy együtt, közösen túl fogjuk tenni magunkat minden nehézségen és bízom abban, hogy hamarosan minden visszaáll a normál kerékvágásba! Köszönöm megértésüket!”